Donald Trump 2025 januári beiktatását követően kisebb-nagyobb intenzitással, de folyamatosan napirenden van az általa elindított vámháború. Minden bizonnyal ez az az intézkedés-sorozat, ami a legnagyobb figyelmet kapta nemzetközi szinten a gazdaságpolitikai eszköztárából.
Először talán érdemes megjegyezni, hogy az általa választott kommunikáció hogyan és milyen mértékben relativizálódott, mi a hatása a 2024. november 30. – 100% vám a BRICS államaira; 25% Kanada és Mexikóból érkező árukra, valamint 10% a kínai termékekre. Decemberben Kína esetében már 60%-os vámokról beszélt (Trump Tariffs: The Economic Impact of the Trump Trade War). Júliusban Mexikó esetében 30%, Kanada esetében pedig 35%-ra emelte a vámot.
2024-ben például a CEPII elemzése 4 különböző esetet vizsgál és annak a kimenetelét. De mind az összkereskedelem-volumen csökkenését a világ GDP csökkenését vízionálja.
Trump 2.0 Tariffs: What Cost for the World Economy?
Abban a legtöbb elemzés egyetért, hogy a vámok hatására a nemzetközi kereskedelem volumene csökkenni fog, a nemzetközi munkamegosztás, a komparatív előnyök egy része megszűnik, ezzel csökkentve a termelést és emelve az árszínvonalat, hosszú távon üzemanyagot szolgáltatva az inflációs nyomásnak. Ugyanakkor szembetűnő az, hogy amikor a vámemelések szóba kerültek akkor, (példa a vámok hatására a kereskedelem volumenében), az elemzők egyetértettek abban is, hogy ennek nagyon súlyos következményei lesznek. Majd jött 2025. április 2. (Liberation Day) és a minden előzetes várakozást felülmúló vámbejelentés. Ez meg is tette a hatását, a tőzsdei árfolyamok esni kezdtek, a kötvényhozamok pedig jelentősen emelkedni. Ezt követően indult el egy húzd meg-ereszd meg játék (a vámok felfüggesztése 90 napra, halasztás), melynek az eredménye azt lett, hogy az elején a károsnak ítélt vámtarifák mellett szinte már örülünk, hogy csak ennyi lett. Persze, nem tudni, hogy hol a vége, és a hatásai sem egyik pillanatról a másikra jelentkeznek, de úgy tűnik, hogy ez a befektetői társadalmat jelenleg nem érdekli. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy hatásai nem elhanyagolhatóak:
0
Ahogy az a fentebbi ábrákon látható, a vámpolitika hatása hosszú távon is jelentős növekedési áldozattal jár az USA-ban, valamint a világ GDP-t is negatívan befolyásolja.
Ugyanakkor ez az egész vámtarifa és a „MAGA” (Make America Great Again) jelenség azt gondolom, hogy egy sokkal hosszabb folyamatnak az eredménye, melynek egy része az USA-ból eredeztethető, másik része pedig a világ többi részének fejlődésének a következménye. Így először tekintsük át, mi vezetett oda, hogy az Egyesült Államok mint a szabad kereskedelem éllovasa, vámokat vezessen be. Ehhez először tekintsük át az ország saját társadalmi struktúráját és a jóléti viszonyok változásait az elmúlt időszakban.
Bizonyos mértékig önkényes a dátum megjelölése, de a múltban kell indulnunk, hogy megértsük, mi vezetett ide, így menjünk vissza a 1980-as évek elejére. Itt több jelentős változás is történt. Az 1970-es évek magas inflációs környezete megszűnt Paul Volcker, FED elnök vezetése alatt, Ronald Reagan elindította a „csillagháborús tervet”, illetve jelentős adóreformok zajlottak. Ez utóbbi – bár nem kizárólagosan – jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek az elmúlt évtizedekben fokozatosan nőttek az USA-ban, amit a lenti grafikon remekül szemléltet.
The relationship between taxation and U.S. economic growth – Equitable Growth
Trends in the Distribution of Family Wealth, 1989 to 2022 | Congressional Budget Office
Valójában ezek alapján megfigyelhető, hogy a társadalom felső rétege sokkal nagyobb mértékben gazdagodott, mint az összes többi akár együtt véve is. Ez tulajdonképpen egy egyre növekvő szakadékot teremtett a különböző társadalmi rétegek megélhetése és jóléte közt (2024-ben 10.6% a létminimum alatt élők mértéke, ez nagyjából 36 millió embert jelent, Poverty in the United States: 2024).
Az adórendszeren túl a gazdaság szerkezete is jelentősen megváltozott, amit a foglalkoztatás struktúrája nem, vagy csak részben tudott követni. A szolgáltatásoknak egyre nagyobb szerepe lett, míg a klasszikus mezőgazdasági és ipari termelés egyre gyorsuló ütemben szorult vissza. Az internet elterjedésével a szolgáltatások sokkal könnyebben sokkal több fogyasztóhoz jutottak el. Ez szépen növelte az USA GDP-jét, azonban a társadalmi változásokat nem kezelték. Ezekre a kérdésekre sem a klasszikus republikánus, sem a demokrata politikusoknak nem volt válasza. Donald Trump elnöki kampánya mindkét esetben az USA nagyságának ígéretét, valamint a munkaalapú társadalom megteremtését hirdette. Ezzel nagyon hatékonyan jutott el olyan szavazókhoz, akik az elmúlt 20-30 átalakulásainak vesztesei. A Trump adminisztráció célja, ahogyan az már az előző ciklusban is látszott, a dollár gyengítése és az ipari termelés ismételt növelése. Az előbbi azt a célt szolgálja, hogy az USA termékei exportképesebbek legyenek, hiszen 10-20-30%-os dollár leértékelődés esetében sokkal olcsóbbá válnak az amerikai termékek.
Ugyanakkor ez a második világháborút követő „strong dollár policy”-tól talán a legjelentősebb eltérés. Ez már önmagában képes lenne munkahelyeket teremteni, a baj csak az, hogy bizonyos szempontból az USA gazdasága stabil és még növekedési potenciál is van benne, legalábbis több, mint Japánban, vagy az EU-ban. Ez viszont jelentősen megnehezíti, hogy a dollár gyengüljön. Ezért látunk egyre több kísérletet arra, hogy a FED kamatpolitikáját közvetlenül tudják befolyásolni a politikai döntéshozók, melyen keresztül könnyen elérhető a kívánt dollár gyengülés. Ez napjainkban elég szokatlan az USA-ban, de láthatunk ilyet a világ több pontján is, (pl. Törökországban).
Azonban találunk az USA esetében is hasonlóra példát az 1970-es években Richard Nixon elnök esetében. Ennek is ugyanaz lett a vége, mint azóta bármelyik hasonló próbálkozásnak. Megugró infláció. Az 1970-es évek végére 15%-nél is magasabb volt az USA infláció! A mix másik eleme a vámok. Ezzel megdrágul az import, így az esetleges dollár-gyengüléssel és drágább importtal együtt viszont már megérheti az USA-ban termelni, előállítani bizonyos termékeket. Ez viszont egyértelműen magasabb árszínvonalhoz és alacsonyabb fogyasztáshoz vezet. Ugyanakkor a folyamatosan leértékelődő deviza nem tud hosszú távú versenyelőnyt biztosítani, nem járul hozzá a hatékonyság növeléséhez. Így bár az alacsonyan képzettek foglalkoztatása számottevően növekedhet, az ország fejlődési potenciálja lassul. Mindez akkor, amikor az USA államadósága az elmúlt 20 évben közel duplázódott, így mára meghaladja a 120%-ot. A költségvetés az elmúlt években jelentős hiánnyal működött (2020: -14,5%; 2021: -11,69%; 2022:-5,28%; 2023:-6,09%; 2025: -6,25%). A legutóbbi intézkedések sem abba az irányba mutatnak, hogy ez akár mértékében, akár tendenciájában változna. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a nettó kamatkiadások szintje a 2024. évi 881 milliárd USD-ról alig 10 év alatt több mint duplázódik 2035-re 1783 milliárd dollárra. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évek gazdasági növekedéséért meglehetősen magas árat fizetett az USA. Így a jövőben a gazdaság fejlesztésére, növekedés ösztönzésére való mozgástere jelentősen szűkülni fog.
Henry Kissinger szerint az USA-nak nincsenek ellenségei vagy barátai, csak érdekei… Ez a Trump adminisztráció alatt világosan látszik. Ugyanakkor ennek a megközelítésnek, illetve annak, hogy mindenkivel szemben egész pályás letámadást alkalmaz az USA, lehetnek nem kívánt következményei is. A korábban formálódó, vagy lazább szövetségek szorosabbra fonódnak, új szövetségek jönnek létre, melyekből az USA kimarad, vagy kifejezetten annak ellenében jönnek létre. (Globális dél országai, BRICS-országok, ázsiai szabadkereskedelmi egyezmények). Ezek a folyamatok mind ahhoz vezetnek, hogy az USA tényleges gazdasági súlya és ezáltal az a soft power, amit az elmúlt 1970-1980-as évben felépített jelentős mértékben erodálódik. Ezek a tényezők a belső pénzügyi problémákkal együtt oda vezethetnek, hogy az USA vezető katonai gazdasági szerepe gyorsuló ütemben csökken. Kína szerepe az elmúlt húsz évben kétségkívül jelentősen megnőtt, és India is egyre gyorsabb ütemben zárkózik fel. Noha a két ország között komoly ellentétek feszülnek, jelenleg mégis úgy tűnik, hogy legalább részben félre tudták ezeket tenni, azért, hogy ellent tartsanak az USA-nak. Még ha ez a szövetség laza és ingatag is, jól mutatja, hogy egy többpólusú világban is szükség van szövetségi rendszerekre. Ezt a szövetségi rendszert rombolja most nagy erőkkel az USA.
Koncz Péter